Forrás:
Veszprém Megyei Életrajzi
Lexikon
SAVANYÚ Jóska, Savanyó Jóska
(Izsákfa, 1845 – Tótvázsony,
1907. ápr. 9.)
bakonyi betyár. Apja Orosziban volt számadó juhász. Első
rablását 1881-ben követte el Csabrendeken, amikor
kirabolták Háczky Kálmán földbirtokost és agyonlőtték
Bogyay Antal főbírót. Rablóvezérségének fénykora 1881-től
1884-ig tartott. 1883-ban országos körö
zést
adtak ki ellene és ezer forintos díjat tűztek ki fejére.
1884-ben statáriumot hirdettek elfogatására. Ez év
májusában mulatozás közben került csendőrkézre a
zalahalápi csárdában. 1884. május 4-én történt elfogatása
után derült ki, hogy a rablások és fosztogatások jelentős
részét nem Ő, hanem a nevében követték el. 1886-ban
halálra ítélték, de kegyelmet és tíz év börtönbüntetést
kapott. Az illavai és a váci fegyház foglya, 1906-ban gr.
Csáky Károly váci püspök közbenjárására kegyelmet kapott.
Testvéréhez Tótvázsonyba költözött, szabóműhelyt nyitott,
de hamarosan öngyilkos lett. Tótvázsonyban temették el,
ahol sírja idegenforgalmi látványosság. Betyártörténetek,
népdalok, pásztorfaragások őrzik emlékét. Halála után
levelezőlapokat nyomtattak arcképéről, színműveket írtak
róla.
Irodalom:
RELKOVIS Davorka: Adalékok a Somló-vidék folklórjához. Bp.
1929. – A gyöngyösi csárda. 8. bőv. kiad. Veszprém, 1967.
– ZÁKONYI Ferenc: A vámosi csárda. Balatonfüred, 1967. –
FORRAY Dezső: –, a rettegett bakonyi betyár kalandjai
(Színmű.). Bp. 1912. – VAJKAI Aurél: Szentgál. Egy bakonyi
falu folklórja. Bp. 1987. – VERESS D. Csaba: Tótvázsony
múltja és jelene. Veszprém–Balatonfüred, 1994. – ÁCS Anna:
Betyárok az irodalomban. = Somogy, 1997. 5. sz.
Bejcgyertyános:
Az ifj.
Savanyó József és betyártársai által 1883. aug. 1-én
Gyertyános (:Vas m:) községben elkövetett rablásról:
Forrás: Ágh
István: "Kidöntött fáink suttogása" c. "Magvető"
könyvkiadó Bp. 1990. által kiadott kötet: "Az utolsó
betyár" c. fejezetéből:
"Ifj.
Savanyó József ellen 1878. júl. 10-én adták ki az
elfogatóparancsot, 1884. máj. 4-én fogták el, a tárgyalás
1886. máj. 6-án kezdődött, és a hat napig tartott a 25 fős
vádlottal számoló per Szombathelyen. Köztük, – falubelim,
az alsóiszkázi születésű Farkas József Andor. Hat évig
rejtette a Bakony, és a juhászok. Midőn a juhászat
vesztett régi nagyságából, csökkent az állomány, sok
fölösleges csavargóvá kényszerült pásztor szegődött mellé.
Nem az idill, ami a "Vasárnapi Újság" fejlécén:
pásztorkunyhó, gémeskút, a gulyás, kalapos nagybajszú
juhász könyökre dőlve fekszik. – A feleség, gyermekükkel
áll kendősen, hosszú, sötét ruhában, ebédet hozott éppen,
– a fiú is gatyás, kalapos, – fehér kutya nézi őket
hűségesen.
Nem idill, –
de gyalogbetyárság! Még a lopott lófogatot is gyatrán
hajtották. Győrgyömörőtől Zsidig, a Vas megyei Kelédtől
Tihanyig terjedt Savanyó világa. Rabolt, ahogy adódott, –
lépes mézet, tehenet, aranyórát, pénzt, fegyvert, – a
besúgó számadót, erdészt megverte, megverette. Nem
szervezett bandát, mint Sobri, vagy Rózsa Sándor, nekik,
még alvezéreik is voltak. A mi rablóvezérünk, még egyedül,
vagy más-más társsal baktatott erdőn-mezőn oda, ahol
bizalmas ismerősei éltek. Hatévi bujdosása alatt
tizenhatszor tört be, mintha csak a megélhetésért tette
volna. Közben mit csinált, – nem tudom. – Az iszkáziak
szerint, drótostótnak öltözve jelent meg anyja temetésén.
Senki nem szól szeretőkről, barátokról, a bírósági
jegyzőkönyv, csak bűneit sorolja egybe, – ő az elsőrendű
vádlott.
Az "izsákfai
származású, 45 éves róm. Kath. vallású, írni-olvasni tudó,
vagyontalan, több ízben büntetett rablóvezér képen
szerepelt csavargó juhász" lopás, rablás, emberölési
kísérlet részessége, emberölés részessége, súlyos testi
sértés vádjával állt a bíróság előtt.
Életfogytiglani börtönre ítélték. Egyszercsak odakiáltott
gyermek apámnak, nagyapám: Nézd! Ott megy a Savanyó Józsi!
Kis, hosszú orrú öregember bandukolt az utcán.
Kiszabadult, jó magaviselete miatt 15 év után, hadd legyen
juhász, ahol fölfogadják. Jött Adorjánházáról, ment
Tótvázsonyba, - rokonaihoz.
Múzeumban láttam megfestett képét, – Arany János-i
bölcsesség és szelídség, mintha kezében tollszár lett
volna. Tótvázsonyban fekete selyemkendővel székhez kötözte
magát és elsütötte a fejéhez szorított pisztolyt. De előbb
búcsúlevelet írt a jegyzőnek, fagyott, üszkösödő lábát nem
engedte levágni. – "Meg kell bele halnom. Nincs menekülés,
mert egészen el van rontva a lábom, meg nem lehet
gyógyítani semmivel." – Jelképes sors: Az utolsó betyár
önkezével vet véget életének. Sírján, örök virágok. A
Savanyók, nevüket Somlaira változtatták."
- nyelvek
